Bemutatkozás, önéletrajz

1981-ben születtem Kaposváron, itt fejeztem be középiskolai tanulmányaimat is. 2006-ban a Pécsi Orvostudományi Egyetemen diplomáztam, ezt követően a Baranya Megyei Kórház Sebészeti Tanszékének Érsebészeti Osztályán, majd az integrációt követően a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikáján dolgoztam, és dolgozom is a mai napig, jelenleg egyetemi adjunktusként.

2012-ben sebészetből, 2015-ben érsebészetből, 2021-ben sportorvostanból szereztem szakvizsgát. 2020-ban szereztem meg PhD fokozatom biológiai ér-implantátumok témában. 2026-ban habilitáltam a Pécsi Tudományegyetemen.

2015-ben tanulmányúton vettem részt az Uppsalai Egyetem érsebészeti részlegén, Svédországban. 2024-es év nagy részét Németországban, Hamburgban töltöttem a Német Aortacentrumban, ahol komplex aorta elváltozások katéteres ellátása kapcsán szereztem tapasztalatokat, melyeket a hazai ellátásba igyekszem kamatoztatni. Ugyanezen célból 2026 áprilisában az uppsalai érsebészeti centrumban mélyítettem az aorta sebészeti ismereteimet. 

Részt veszek az orvostan- és fogorvostan-hallgatók magyar és angol nyelvű oktatásában, érsebész szakorvosok posztgraduális képzésében, valamint rendszeres előadó és résztvevő vagyok hazai és nemzetközi kongresszusokon. Jelenleg az Európai Érsebész Társaságban töltöm be a tanácsosi pozíciót, valamint a Magyar Érsebészeti és Angiológiai Társaság vezetőségi tagja vagyok. 
Főbb érdeklődési területeim közé tartozik az alsó és felső végtagi, valamint a nyaki (carotis) érszűkület konzervatív (gyógyszeres) gondozása, műtéti és katéteres kezelése. Kiemelten foglalkozom a visszérbetegség injekciós (ún. scleroterápiás) és hagyományos valamint modern endovénás (lézeres) műtéti kezelésével, ezek mellett a nehezen gyógyuló, ún. krónikus sebek – lábszárfekély, diabeteses láb – modern elvek szerinti terápiájával.

Jelenleg az Európai Érsebész Társaságban töltöm be a tanácsosi pozíciót, valamint a Magyar Érsebészeti és Angiológiai Társaság vezetőségi tagja vagyok. Ezek mellett a UEMS (Szakorvosok Európai Szövetsége) Érsebészeti Szekciójának és Testületének (SBVS – Section and Board of Vascular Surgery) tanácstagjaként Magyarország képviseletét látom el.

Műtéteimet a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Érsebészeti Klinikán, illetve az Uroclin Kft által üzemeltett magánklinikán  végzem, utóbbi helyen van lehetőség  lézeres visszérműtétre (EVLA) .

Tudományos Társasági Tagságok:

Európai Érsebészeti Társaság (ESVS) – jelenleg Magyarország képviselője, tanácsosi pozícióban (Councillor)
Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság (MAÉT)  – vezetőségi tag
Magyar Transzplantációs Társaság